Egy hónapon belül vízum nélkül utazhatnak a magyarok az Egyesült Államokba. Ezt az amerikai elnök jelentette be. Magyarországon kívül még hat ország kapott vízummentességet. Arra azonban senki ne számítson, hogy csak fogja az útlevelét, és felszáll az első gépre. Az utazáshoz új, biometrikus útlevél szükséges, és interneten ki kell tölteni egy adatlapot.
Tapssal fogadták a jelenlévők, amint George Bush a Fehér Ház udvarán bejelentette, hogy Magyarország is vízummenetességet kap. Arról, hogy pontosan mikortól utazhatnak a magyarok, az amerikai elnök annyit mondott, hogy egy hónapon belül. Miután a vízummentesség életbe lép, egy honlapon kell néhány kérdésre válaszolnia annak, aki Amerikába szeretne utazni. Ezután mehet, de arra továbbra sincs garancia, hogy biztosan beengedik.
"Ha már megérkezett az Egyesült Államokba, akkor a bevándorlási tisztségviselő minden további nélkül mondhatja azt - mint a jelenlegi rendszerben is -, hogy hiába van vízuma, úgy döntött, hogy az illető nem utazhat az Egyesült Államokba. Akkor visszafordítják" - mondta Szelestei Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője.
A vízummentességhez bordó színű biometrikus útlevél kell, a kék színű nem jó. Az új útlevél öt évre hatezer, tíz évre tízezer forintba kerül.
"Az állampolgár választásán múlik. Amennyiben vállalja a dupla illetéket, akkor az útlevelet 5 munkanapon belül kiállítjuk. Amennyiben nem vállalja ezt a költséget, a 30 napos államigazgatási határidő vonatkozik az útlevél kiállítására" - mondta dr. Pongrácz Tamás, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának főosztályvezetője.
A munkavállaláshoz vagy a tanuláshoz továbbra is vízum kell.
A magyar parlament hétfőn ratifikálta azt a Magyarország és az Egyesült Államok közötti megállapodást, amely a vízummentesség bevezetésének utolsó kétoldalú jogi feltétele volt.