Bevezető
Sorozatunknak "nagyképűen" a Repülő iskola címet adtuk. Mindjárt az elején hangsúlyozni szeretnénk, hogy nem hivatalos tanfolyamról van szó és hogy a sorozat végére érve még nem tudnak majd repülni. Ennek a tudásnak az elméleti és gyakorlati elsajátítása interneten keresztül nem is lehetséges, viszont számos olyan információhoz jutnak, amely megkönnyíti a későbbi tanulást, amennyiben valóban pilótaképzésben vesznek részt.
Ha nem is térnek erre a pályára, vagy nem lesznek sportpilóták, ismeretekre tesznek szert a repülés technikájáról és meggyőződnek arról, hogy a repülőgép biztonságos irányítása nem is olyan ördöngős dolog, minden átlagember meg tudja tanulni.
Általában még ma is az a felfogás, hogy egy pilóta különleges képességekkel, különleges fizikai és szellemi tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen. Meg kell győznünk önöket arról, hogy ez nem így van. Átlagos egészségi állapotú, átlagos fizikumú, átlagos szellemi tulajdonságokkal rendelkező, egészséges egyéniségű ember is lehet pilóta. Tudják azt, hogy 60-70 éves kapitányok is akadnak a kereskedelmi légi forgalomban?
Sokan szenvednek a repüléstől való folyamatos félelemben. Amikor repülniük kell, pánikba esnek, szó szerint betegekké válnak és csak gyógyszerek segítségével kényszerítik rá önmagukat, hogy repülőre szálljanak és véghez vigyék az elkerülhetetlen utazást repülővel.
Ez az ún. repülésfóbia a különböző típusú fóbiáknak - pl. egy térségtől, bezártságtól, valamilyen állattól, közlekedéstől való félelmek -, egy speciális, nagyon gyakori fajtája. Előfordulási aránya 10-15 százalék. Ez egy összetett félelem: keveredhet benne a magasságtól való iszony, a bezártságtól való félelem, a kontroll átadásától - "nem én irányítom az eseményeket" - való szorongás.
Nagyon sokszor már a repülőtéren vagy ahhoz közeledve pánikbetegségre jellemző tünetek jelentkezhetnek. Szívdobogás, fulladásérzés, mellkasszorítás....
Tehát a repülésfóbia okai általában nem defináltak, okai sokrétűek, összetettek. Alapjában véve, ez egy félelem az ismeretlentől, az elképzelt eseménytől, azok végkimenetelétől, a rizikótól.
A félelem gyógyítási módszere sokszor a félelem tárgyával, a vélt veszélyforrásokkal való részletes megismerkedés - szembesülés és azok valószínűségének semlegesítése.
Ismertető sorozatunkkal - a "Repülő iskolával" - reméljük segítünk a repülésfóbiában szenvedőknek is: ismerjék meg a repülést. Járják ők is végig a "Repülés iskoláját" és ismereteik révén, oszlassák el félelmeik forrásait.
Jó tanulást kívánunk Önöknek!
A WebKorridor szerkesztője
2008
|