Az áruelosztási logisztika
 
ÁRUELOSZTÁS

Az áruelosztás növekvô jelentôsége

Napjainkban a fogyasztók minden eddigieket meghaladó módon támaszkodnak az elosztási rendszerekre, amely anyagi javakkal látja el ôket. Természetesnek vesszük, hogy az áruházak tárolóin, a rendszeres újrafeltöltés révén, állandóan jelen vannak a keresett árucikkek. Nem különösebben érdekli a vásárlókat az, hogy ez miként is valósul meg. Erre nagy ritkán - az ellátás zavarának jelentkezésekor . irányul csak figyelmük.

Az áruelosztás szervesen egymásba kapcsolódó funkciók sorozataként fogható fel.

Meghatározó elemei a következôk:

- szállítás, - raktározás, - árukezelés, - a megrendelések (megbízások) lebonyolítása.

Tágabb értelmezésben a termék áramlásának az alapanyagtól a végsô felhasználásig tartó útját foglalja magába.

Az elmúlt évtizedekben a menedzsment szemlélete - az elosztást illetôen - jelentôsen megváltozott.

Ma az elosztást - súlyának megfelelôen kezelve - a menedzsment általában a következô megjelölésekkel illeti:

- az elosztás a vállalat fô költségközpontja,
- fontos marketingeszköz,
- a jövedelmezôség meghatározó területe,
- a fogyasztói elégedettség elérésének fô eszköze.

A 60-as években már megjelentek az optimalizálási törekvések is, amelyek az elosztási szint bizonyos teljesítése melletti költségminimum keresésében öltöttek testet.

Az úgynevezett "teljes elosztási költség számítását" elôször a légi teherszállításban alkalmazták. Az optimalizálási törekvések körébe sorolható az elosztás költsége és a szolgáltatás minôsége közötti egyensúly keresése is. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az elosztás hatása a bevételekre eléggé nehezen kimutatható, annál inkább markánsabb a költségek oldaláról.

Hamarosan teret nyert az a felismerés, hogy a vállalaton belül minden árumozgást, raktározást, árukezelést a logisztikai rendszer részének kell tekinteni.

Az áruelosztás legfôbb feladata, hogy az áruk - a fogyasztók igényeinek kielégítését szolgálandó -, a megfelelô helyen és idôben legyenek elérhetôk. Ez alkotja lényegében a rendszerkimenetet. Azt is tudjuk, hogy az áru értékét az elosztás révén nyújtott szolgáltatás, azaz az elérhetôség adja a fogyasztónak.

Az elérhetôség a fogyasztó oldaláról azt az idôt jelenti, amely alatt a terméket birtokukba vehetik. Ezt két közvetlen tényezô határozza meg:

- a raktárkészlet megfelelôsége (termék elérhetôsége),
- a rendelési idô (körforgási idô).

A fogyasztók igényeinek raktárkészletbôl történô azonnali kielégítése azonban rendkívül költséges. A vevô által kért határidônek megfelelô teljesítések arányát kiszolgálási foknak vagy teljesítési aránynak nevezzük, amelyet rendszeresen elemeznünk szükséges.

A rendelési idô az az idô, ami eltelik a vevô rendelése és az áru kiszállítása, átvétele között. Ha a raktárkészlet a vevô kiszolgálásához elegendô, akkor az igény kielégítéséhez szükséges idô a következô négy folyamat sebességétôl függ:

- a rendelés eljuttatása a szállítóhoz,
- a rendelés feldolgozása,
- a rakomány összeállítása,
- elszállítás a megrendelôhöz.

Az elérhetôséget általában az idôvel jellemezzük, azonban a földrajzi elhelyezkedés is meghatározó lehet. A kistelepülések boltjai például nem értékesítenek annyit, hogy az ô rendeléseiket külön teljesítsék. Azt is látni kell, hogy a hozzáférhetôség csak egy a szolgáltatás minôségét meghatározó tényezôk közül. Ide sorolhatók még például a következôk:

- információk a megrendelésrôl,
- a csomagolás kompatibilitása,
- az áruk állapota a leszállításkor,
- a rendelések teljesítésének mennyiségi és minôségi pontossága,
- visszáru fogadása,
- a reklamációk, panaszok ügyintézése.

Az áruelosztás egyik kulcskérdése, problémája az, hogy nehéz számszerusíteni a fogyasztók kiszolgálási minôségének hatásait a forgalomra és fôképp a jövedelmezôségre.

Visszatérve a mikro szinthez azt is szükséges számba vennünk, hogy az elosztást folytató vállalkozások számára a termékek tulajdonlása jelentôs kockázatot jelent. A kockázatok azonban mérsékelhetôk:

- jó kommunikációval,
- az értékesítési információk elemzésével,
- elôjelzési modellek kifejlesztésével.

Némely forrás szerzôje az áruelosztást kockázatkezelésként tekinti, említi.

Az áruelosztás három dimenziója az eddig taglaltak szerint tehát:

- az idô,
- a távolság, a földrajzi elhelyezkedés
- és a kockázat.

Szintetizáló dimenzióként az idô említhetô, tekintettel arra, hogy a távolságot a szállítási idô jól kifejezi, de a kockázat szintjét is arányosnak tekinthetjük többnyire az idôvel.

Összefoglalva az áruelosztás lényegében az anyagi javak, áruk áramoltatása a termelôktôl a fogyasztókig. Ez az elosztás két oldalról értelmezhetô, mégpedig:

- a szervezeti oldalról, mint a tulajdonlások egymást követô sorozata, a termelôk, nagy- és kiskereskedôk által alkotott marketingcsatornán,
- az áruk fizikai mozgatása oldaláról.

Az áruelosztás rendszere hidalja át a "rést" a termelés és a fogyasztás között a következô funkciók teljesülése révén:

- szállítás, a termelôk és a fogyasztók térbeli elhelyezkedése következtében;
- raktározás, szortírozás;
- komissiózás, ami különbözô javaknak a megrendelô igényeinek megfelelô találkoztatását jelenti;
- interaktív kommunikáció termelôk és vevôk között.

Ezen funkciók teljesülése, azok helyszíne is változott. A múltban a raktárakat csak tárolásra használták. Ma a raktárak inkább elosztási központok, ahol a tárolási funkció mellett a szortírozás, mennyiségváltás és a komissiózás funkciók is teljesülnek. Az áruelosztási tevékenységek jelentôs részét világszerte a regionális logisztikai szolgáltató központok veszik át.

Az utóbbi évtizedben kísérletek történtek az áruelosztási modellek megalkotására több-kevesebb sikerrel. Ezek általános alkalmazása is hasonló problémát vet fel, mint a logisztikai rendszer, szervezet kialakítása a vállalkozásokban.

Tekintsünk meg egy elemzési vázat, amely az áruelosztási rendszer fôbb elemeit mutatja be:

A modern piacgazdaság igen kevés szektorában vannak csak arra vonatkozó tapasztalatok, hogy a javak áramlása a fogyasztók keresletének eredménye. Az elôbbiekbôl fakadóan tehát a termelô vállalkozásoknak önmaguknak kell kialakítani, kiválasztani és megbízni azon szervezeteket, amelyek az elosztást leghatékonyabban képesek lebonyolítani. Ezzel pedig eljutottunk a marketingcsatornák területére.

Áruelosztási (marketing) csatornák

A marketingcsatorna kiválasztása és a fizikai elosztás viszonyát illetôen különbözô vélekedésekkel találkozhatunk. Ezen értelmezések a következôkben részletezhetôk:

- a marketing tágabb értelmezése, amely magába foglalja a fizikai elosztást is,
- a marketing és a fizikai elosztás önálló, de kölcsönös kapcsolatban álló tevékenységek,
- a tágabb értelmezés, meghatározás céljából a marketing-logisztika kifejezést használják.

A gyakorlatban többnyire a marketing csatorna választást a fizikai elosztási rendszer szerkezetérôl hozott döntésektôl függetlenül végzik.

A fejlett piacgazdaság egyik fô jellemzôje, hogy kevés terméket ad el a gyártó közvetlenül a végsô felhasználónak. A döntô hányad különbözô közvetítôk (pl. nagykereskedôk, brókerek, kiskereskedôk, ügynökök, dealerek) kezén keresztül jut el a fogyasztókhoz. Ha ezen közvetítôk kereskedelmi kapcsolatba lépnek egymással, akkor marketingcsatornát hoznak létre.

Miért van szükség közvetítôkre?

Elvileg lehetséges lenne, hogy a termelôk termékeiket közvetlenül a végsô felhasználóknak adják el, miáltal elkerülhetnék a közvetítôk szükségességét.

Az idôk folyamán felszínre is kerülnek ilyen törekvések, lerövidítendô a terméknek a fogyasztóig tartó útját. A valóság azonban mégis az, hogy a termékek jó része közvetítôkön keresztül kerül elosztásra. Itt egyszeruen nemcsak a hatékonyságról, hanem a vevôk színvonalasabb kiszolgálásáról van szó. Ez utóbbihoz pedig ezen a területen hozzáértô szervezetek szükségeltetnek.

Az ügynökök pozíciói lényegében abból táplálkoznak, hogy képes-e megszervezni más lehetôségeknél jobban az egyes folyamatokat részben vagy akár egészben. Az ügynökök közbeiktatása lényegében három terület figyelembe vételével célszeru, indokolt, mégpedig:

- az üzleti hatékonyság javítása,
- a termékválaszték bôvítése, ezzel a vevôkiszolgálás színvonalának emelése,
- muködési szakosodás.

1. Üzleti hatékonyság

A közvetítôk jelenléte - például a termelôk és a kiskereskedôk között - lényegében lecsökkentheti a kereskedelmi láncszemek számát a marketingrendszerben.

Ez egyben a termék információs hálózatának korszerusítését is elôsegíti. Ahogy az alábbi ábrából majd ez kitunik, közvetítô nélkül a csatornában szereplô résztvevôk számát a termelôk és a kiskereskedôk számának szorzataként kapjuk meg.

A közvetítô ügynökök - nagykereskedôk - belépése a marketing csatornába a tranzakciók számát a termelôk és a kiskereskedôk számának együttes összegére mérsékli. Következésképpen, ahol magas a végsô fogyasztók száma, ott a hatékony kiszolgálás csak közvetítôk révén valósítható meg. Az újabb közvetítôk beiktatása - bármely két szint közé - javítja a marketingcsatorna hatékonyságát a tranzakciók csökkenése révén, egyúttal az oly fontos információáramlást is egyszerusíti.

Tranzakciók száma: PxR=2x4=8 vagy P+R=2+4=6

Egy egyszeru példával szemléltetve: 20 gyártó és 300 kiskereskedô esetén:

- nagykereskedô nélkül: 20x300=6000 tranzakció
- nagykereskedôvel: 300 tranzakció.

A nagykereskedôk közbeiktatása igen jelentôsen - mintegy 95%-kal - csökkentette a tranzakciók számát.

2. Termékválaszték

Az ügynökök közbeiktatásának az is egyértelmu haszna, hogy összegyujtik a különbözô gyártóktól származó termékek választékát, majd a végsô elosztók vegyes megrendeléseinek megfelelôen azokat szétválogatják és összeállítják, újabban használt kifejezéssel komissiózzák.

Ez a muvelet napjainkban - egyes területeken - szinte általános. A különbözô termékkört szétválogató és egyesítô ügynökségek szerepe meghatározó volt a marketingcsatornák fejlôdése során.

3. Muködési szakosodás

Az elosztási funkciók specializációja révén a közvetítôk egyértelmuen nagyobb szaktudást fognak birtokolni, és a sajátos területen színvonalasabb marketingszolgáltatást tudnak nyújtani. A célszeru munkamegosztásból fakadóan a termelôk anyagi és szellemi erôforrásaikat fôtevékenységükre tudják koncentrálni.

Az is nyilvánvaló, hogy a legnagyobb és általában legtôkeerôsebb cégek kivételével a többieknek nincsenek is meg a szükséges erôforrásai a szélesköru és színvonalas elosztási csatornahálózat létrehozásához.

Gazdaságossági számítások is azt támasztják alá, hogy csak kimagasló szakértelem alapján szabad a gazdasági tevékenység valamely területébe bekapcsolódni.

Ezen az alapon a tôkeerôs cégek is inkább a fôtevékenységeikbe invesztálnak. Az elosztásba történô befektetôk révén csökken a termelô vállalkozások forrásigénye, de a tulajdonlás megosztása révén a kockázat is mérséklôdik a termelô cégeknél.

A közvetítôk nyilván fizikai elosztási funkciókat is teljesíthetnek, mint például helyi - depókban történô - tárolás vagy helyi kézbesítés. A közvetítôk létjogosultsága nyilván költségelônyükbôl is táplálkozik. Ez a költségelôny a következôkbôl fakadhat:

- nô a termelôk és fogyasztók száma,
- csökken az átlagos rendelési volumen,
- nô a távolság a termelô és a fogyasztó között,
- rövidül a megbízások átfutási ideje,
- a piaci terület sokszor eléggé felszabdalttá válik.

A gazdaságosságot szem elôtt tartva egyértelmu, hogy a közvetítôk belépése akkor indokolt és védhetô az elosztási rendszerben, ha jelenlétük költségnövekménye kisebb, mint a belépésük révén elérhetô megtakarítás. Az elosztás tekintetében azonban a gazdaságosságot közvetetten befolyásoló – számszeruen nem kifejezhetô – tényezôk is szerepet játszanak.

Fizikai elosztási rendszerek

Az áruelosztási (vagy logisztikai) csatorna - fizikai értelemben - végpontokból (gyárak közvetlenül a fogyasztónak értékesítô kereskedelmi egységek) és köztes állomásokból - mint például raktárak, szállítások és azok útvonalai - állnak.

A következő ábra bemutatja azokat a fô fizikai elosztási csatornákat, amelyeken keresztül a termékek a gyártóktól a fogyasztókat kiszolgáló üzleti egységekig eljutnak.

Az áruelosztási csatornák is két dimenzióval rendelkeznek, mégpedig:

- vertikális dimenzió csomópontok és azok kapcsolódásának összessége, amelyek a gyártótól az értékesítési üzletig tartó vonalat alkotják;
- horizentális dimenzió, amely alapvetôen az áruk készletezését, raktározását foglalja magába.

A két dimezió kapcsolata rendkívül szoros, kölcsönösen befolyásolja egymást.

Azok az árucikkek, amelyek ugyanazon marketingcsatornán haladnak át, különféle fizikai áruelosztási csatornákra irányíthatók. Alapvetôen két elosztási csatorna választási lehetôség kínálkozik:

- direkt
- és indirekt.

A direkt csatorna használata azt jelenti, hogy az árucikkeket egyenesen a gyártótól szállítják az ügyfelekhez. Itt a kiskereskedôk a szállítmányokat a raktári ágak szintjén fogadják.

Az indirekt (lépcsôzetes) csatorna esetében az árukészleteket több köztes helyen tárolják a szállítási vonal során. A többlépcsôs csatornát használó gyártó termékeit tehát elosztó raktárokon bocsátja keresztül.

Az elosztás tehát történhet a két változat valamelyikén, sokkal inkább elterjedt az, hogy a termelôk valamilyen arányban mindkettôt használják. Ebben az esetben a direkt szállításokat ötvözik a közbensô raktározási pontokon át történô elosztással. Ezt a formát nevezzük kettôs vagy flexibilis rendszernek.

Ez az elnevezés arra a lehetôségre utal, miszerint itt az áruáramlás iránya akármilyen mértékben eltolódhat mindkét irányba. A marketingcsatorna szereplôi közül itt a kiskereskedôk szerepe mutatkozik döntônek, mivel a nagykereskedôknek kevés lehetôségük van arra, hogy áruelosztási csatornák között választhassanak. A nagykereskedôk általában a vertikális áruelosztási csatornák csak egy szintjén muködtetnek üzletházat.

Az áruelosztási csatornákat abból a szempontból is megkülönböztethetjük, hogy alapvetôen kik látják el felügyeletüket, miszerint:

- gyártók
- vagy kiskereskedôk.

A gyártók irányította csatornák

A múlt század közepétôl a gyártók által felügyelt fizikai elosztási rendszerek térhódítását három szakasz jellemezte:

- teljes függés a direkt csatornáktól,
- az indirekt (lépcsôzetes) csatornák kialakulása,
- a direkt elosztás megújulása.

Ez utóbbi folyamat lényegében napjainkban is tart. Az elosztás racionális és költséghatékony megvalósítása, és ehhez kapcsolódóan az elosztási rendszer radikális átalakítása - a 60-as évek közepére tehetô. Ez elôször a szállítási tételek felülvizsgálatát jelentette.

Az könnyen belátható - értékesítési elemzések is alátámasztják -, hogy negatív exponenciális kapcsolat áll fenn az elosztás költségei és a rendelt tételnagyság között. További tapasztalatok még azt is mutatták, hogy az értékesítés túlfokozása sem növeli a profitot.

Az összefüggéseket a következő ábra mutatja.

Az utóbbi évtizedek meghatározónak tunô tendenciái a következôk voltak:

1. A kiszolgálási végpontok számának csökkenése az alábbiak miatt:

- a kis boltok szélesköru bezárása,
- a nagyáruházak és szupermarketek kialakulása,
- koncentráció a nagykereskedelmi szektorban,
- kiskereskedôk növekvô preferenciája a központi raktárakban a szállítókkal szemben.

2. Az igények térbeli koncentrációja, amely lehetôvé tette:

- a tömegrakományok formájában történô kiszállítást,
- a lépcsôzetes csatornák visszaszorítását.

3. A gyártók decentralizált tároló és szállító kapacitásának csökkentése.

4. A csatornák rendeltetését befolyásoló tényezôk elôtérbe helyezése

Ez utóbbiakat érdemes jobban részleteznünk. Egy gyártó számára egy direkt csatorna felhasználási lehetôsége elsôsorban attól függ, hogy milyen a gyártelepen lévô készletek koncentráltsága. Egy lépcsôzetes csatorna választását pedig alapvetôen az határozza meg, hogy mennyire szóródtak szét a készletek a regionális raktárak között. Másképpen fogalmazva - ebbôl a szempontból - egy áruelosztási csatorna választása attól függ, hogy készleteinket hogyan kívánjuk kezelni, mégpedig:

- összevontan
- vagy szétterítve.

A készletek összevonásával lényegében csökkenthetô a tárolandó készletek nagysága, amellett, hogy a kívánt kiszolgálási színvonalat is fenntartjuk. A központosított raktározás csökkentheti a termékegységre vetülô költségeket, ellenkezô elôjelu lehet viszont a hatás a szállítási költségeknél.

A termékek iránti kereslet természete egyértelmuen befolyásolja:

- a marketingcsatornák kiválasztását,
- a gyártók fizikai csatorna kijelölését.

Nézzük a további sajátosságokat!

Az olyan kényelmi cikkeknél, amelyeknél alacsony a márkahuség és magas a helyettesíthetôség, jobb, ha a készletezés lépcsôzetes rendszerben történik, ahol könnyu lesz az elérhetôség a végsô felhasználók igényei szerint.

A bevásárlási javaknál - amelyekért hajlandó a vevô több helyre is elmenni - a központi készletekbôl történô gyors utántöltést választhatjuk.

A gyors forgási sebességu áruk tipikusan decentralizált tárolást igényelnek, lehetôvé téve a vevôk gyors kiszolgálását helyi raktározó helyekrôl. A fajlagos költségek ugyan magasabbak a kisebb helyi raktárokban, mivel ezek a termékek kevesebb idôt töltenek itt az összes raktárköltség mégis kedvezôen alakulhat.

A lassabban forgó árukészleteket - amelyek hosszabb idôt töltenek raktáron - gazdaságosabb nagy központi létesítményekben tárolni. Így jobb lehetôség kínálkozik az ugyancsak gazdaságosabb tömegrakományok képzésére.

A forgási sebességeket igencsak célszeru rendszeresen figyelemmel kísérnünk egy vállalat termékskáláján belül. A gyorsabb forgás, megtérülés kapcsán mindig tartsuk azt is szem elôtt, hogy a készletekben pénzügyi forrásokat kötünk le. A forgásisebesség-elemzések azt mutatják, hogy néhány termékünk sokkal nagyobb hányadot képvisel az értékesítésben, mint amekkora aránya a termékstruktúrán belül. Itt is alkalmazható az ismert Pareto- elv, miszerint az értékesítések 80%-át a termékek 20%-a adja. Ezt az elvet kiterjedten használhatjuk - nyilván más szempontok figyelembe vételével - a termékmenedzselés-alapú termékértékesítésre.

Az ABC-elemzésnek egy többdimenziós kiterjesztését kapjuk azáltal, hogy a termékeket még ezenkívül a következôk szerint is rangsoroljuk:

- viszonylagos szállítási, tárolási költségek,
- a szolgáltatás egyszeri, alkalmi költségei.

Az ismérvek kombinációját tovább szélesíti, hogy az elôbbiek az áruelosztási csatorna különbözô szintjein kombinálhatók.

Az áruelosztási csatornák vertikális szerkezetére hatással van az is, hogy a fogyasztói átvételi pontok száma, nagysága és térbeli elhelyezkedése hogyan alakul. Az árucikkeket, nagykereskedelmi vagy kiskereskedelmi láncok központi raktárain keresztül áramoltató gyártók termékeiket tömegszállít- mányként tudják hatékonyan eljuttatni közvetlenül az elôállítás színhelyérôl.

Kis küldemények kiskereskedelmi végpontokhoz történô elszállítása csak kis távolságokon belül kifizetendô. Ez együtt jár nyilván a fuvarozási muveletek különválasztásával is. Az árucikkeket eszerint tömegrakományként juttatják el a gyárból az elosztó pontokig, ahol ezeket a szállítmányokat részekre bontva, komissiózva szállítják el a végsô értékesítést végzô egységekhez. Ezeken a nagy elosztási pontokon többnyire nem szükséges készleteket tartani.

A gyártók a helyi lerakatokban többnyire kombinálják a raktározási, szortírozási, komissiózási funkciókat.

Fontos tényezô a fizikai elosztás kapcsán a kiszolgált területek nagysága, amely négy tényezôtôl függ:

- a piaci térség térbeli kiterjedése,
- a kis- és nagykereskedelmi elhelyezési objektumok gyakorisága,
- a piaci térhódítás foka a nagy- és kiskereskedelem szintjén,
- közvetlenül a raktárakba diszponált termelés relatív hányada.

Ha a gyártók - fôleg kisebb országokban - csak országon belül viszik áruikat piacra, akkor az elsô két tényezônek nem lesz lényeges szerepe. Ebbôl következik, hogy a kiszolgált területek változatossága a harmadik és negyedik tényezôtôl függ.

A termékek elosztása a direkt és lépcsôzetes csatornák között a vállalkozás nagyságához is kapcsolódik. A kisebb cégek jobban függnek a közvetlen elosztástól, mert elégtelenek az azokhoz szükséges financiális források. Az általuk elôállított árutömeg is túl kevés egy lépcsôzetes rendszer kialakításához. Ahhoz, hogy ezeken a területeken vállalkozókat vonjanak be, mindenképpen egy elfogadható szintu forgalmat kell produkálniuk.

Néhány termelôt földrajzilag is köt az a terület, ahova termékeit közvetlenül a fogyasztókhoz el tudja szállítani. Külön követelményeket vet fel a több gyárral rendelkezô vállalkozások helyzete, amikor a különbözô termékeket más-más gyárban állítják elô. Az is tisztázandó, hogy megoldható-e az egyetlen gyárban történô összeszerelés akkora megrendelések alapján, amikor már indokolt, gazdaságos lenne a közvetlen kiszállítás.

Az is járható út, hogy a termelô eltérô helyeken elôállított termékválasztékát speciális raktárakban elegyíti, vagy a gyárak között keresztszállítást végez. Az így összevont megrendelések már elég jelentôsek ahhoz, hogy - az elosztási raktárakat kikerülve - közvetlenül jussanak el a vásárlóhoz. Más cégek problematikusnak találják a nagy tömegben végzendô árukeverést, és emiatt a vegyes megrendeléseket helyi raktárakon keresztül elégítik ki. Nyilvánvaló, hogy ezen cégeknek a lépcsôzetes csatornáktól való függése nagyobb, mintha az egész termékskálát egyetlen gyáregységben állítanák elô.

Kiskereskedôk irányította csatornák

A nagykereskedôk hagyományos logisztikai funkcióinak elsajátításával és felvállalásával a kiskereskedelmi üzletláncok Európában már a 80-as években jelentôs gazdasági elônyre tettek szert a független kiskereskedôkkel szemben. Ez segítette megnövelni részvételüket az összes kereskedelmi értékesítésen belül. Ezen üzletláncok hazai behatolása viharos gyorsaságú, és az egész elosztási rendszerben mutatkozó tendenciák - jelentôs késleltetés nélkül - hazánkban is megmutatkoznak.

A piaci részesedés kiterjesztése mellett több hálózat megnövelte a saját maga által felügyelt raktárakon keresztüli szállítást. A termelôk felügyelte, az irányított elosztás egyre inkább átbillen a kereskedôkáltal felügyelt elosztás irányába. A kiskereskedelmi hálózatok befolyása jórészt a központi raktáraikon áthaladó forgalom arányával és nagyságával mérhetô.

A centralizált kiszállítások elônyei a következôkben foglalhatók össze:

- a kiskereskedôk alkupozícióinak erôsödése a szállítókkal (gyártókkal) szemben,
- a tevékenység hatékonyság-növelési lehetôségei,
- a vonzerô javulása a vásárlók részérôl.

Részletesebben:

1. A kiskereskedôk alkupozíciójának erôsödése

A nagy tömegu beszerzés kapcsán a hálózatok tételkedvezményeket érhetnek el. Ezek azonban jó, ha felét lefedik a raktározási és szállítási költségeknek.

A gyatra fogadó létesítmények felváltása is haszonnal kecsegtet a beszállítói oldalról is, ahol a költség-megtakarítás alacsonyabb árat indukálhat. A beszerzés centralizálása ugyancsak szakszerubb és agresszívebb tárgyalásokra adhat módot.

2. A tevékenység hatékonyságának növelési lehetôségei

A kiszállítások központosításával a kiskereskedelmi hálózatok emelhetik a fióküzletek élômunka termelékenységét. A fejlett piacgazdaságú országokban a személyi jellegu ráfordítások a szupermarketekben az összes muködési költségnek mintegy felét adják.

Nálunk az alacsonyabb szintu szervezettség, és az ebbôl is fakadó többletlétszám növeli a költségeket. Az áruk konszolidációja jelentôsen képes ésszerusíteni a beszállításokat is. A közvetlen fogyasztói ellátást szolgáló egységekbe irányuló áruáramlás felügyeletével jelentôsen csökkenthetôk a készletveszteségek is (pl. rongálódások, lopás).

A raktárkészletek centralizálása lehetôvé teszi - bizonyos mozgáskörzeten belül -, hogy olyan területekre helyezôdjön a raktárkapacitás, ahol a tárolásra szolgáló hely olcsóbban megszerezhetô. Javulhat így a bolti konverzió aránya is (eladóterület és a tárolásra, valamint más célokra használt terület aránya).

3. A vonzerô javulása a vásárlók részérôl

A központosított elosztás egyértelmuen versenyelônyt jelent a kiszolgálás oldaláról. Ez a kiszolgálási rendszer minimalizálja annak kockázatát is, hogy bizonyos árucikk-készletek kifogyjanak. A beszállítások minôségét is jobban figyelemmel lehet kísérni, ha azok egy központi raktáron haladnak át.

A központi raktárakkal rendelkezô hálózatok szélesíthetik választékukat azáltal is, hogy olyan termelôktôl vásárolnak, amelyek egyébként túl kicsik lennének az összes fióküzletbe történô beszállításokhoz. Az olyan hálózatoknak, amelyek kínálatukat saját márkanevu termékekkel kívánják bôvíteni, fel kell készülniük arra, hogy vállalják a felelôsséget saját közbensô elosztásukért.

Különbségek a központi raktárak viszonylagos használatában

A fenti táblázat tanúsága szerint - a tárgyalt elônyök ellenére - jelentôsen eltérô arányban vezetik keresztül a kiskereskedelmi hálózatok forgalmukat. A szóródás terjedelme 40 és 97% között alakult. A bemutatott eltérések – azaz a központi raktárak használatának aránya – többnyire a következôkre vezethetô vissza:

- eltérô termékmarketing-stratégia,
- a változatos kezelési paraméterek, sajátosságok,
- a szállító vállalkozások eltérô struktúrája.

A már említett nagyfokú eltéréseket többnyire kétféleképpen lehet értelmezni:

- nincs egyértelmuen és egyöntetuen optimális szint a központi elosztásban,
- az elosztási alapelveknek nincs jelentôs kihatása a versenyre és a jövedelem termelô képességre.

Ezek a megfontolások teszik lehetôvé, hogy markánsan eltérô elosztási elvek alapján muködô kiskereskedelmi hálózatok egyszerre legyenek jelen az elosztási piacon. A fennmaradó lehetséges értelmezéseket elvethetjük azon az alapon, hogy a szállítások központosítása a legtöbb kiskereskedônek segített az árrések növelésében.

Más források a kiskereskedelmi láncok nyolc olyan jellemzôjét említik, amely hatással van a központi raktártól való függésre, mégpedig:

- vertikális integráció foka,
- a fióküzletek száma,
- az elôbbiek mérete,
- a fióküzletek elosztása,
- az értékesítés gyakorisága,
- a terület költségei,
- a növekedés elôtörténete,
- a termékskála.

Az is egyértelmu, hogy a fióküzletek száma és mérete együttesen meghatározza az üzletlánc teljes forgalmát, amelynek valószínuleg meg kell haladnia egy szintet ahhoz, hogy indokolt, gazdaságos legyen egy központi raktár létrehozása:

A központi raktáron áthaladó áruk aránya végül is a kereskedônek az áruösszetételre és elosztásra felállított üzletpolitikájának függvénye. Néhány terméket - fôleg az importált árukat - eleve központi raktáron át osztanak el. Ezeket tömegrakomány formájában juttatják el - például a kikötôkbôl a kiskereskedô központi raktárába.

A sajátcímkés árukért vállalt és viselt felelôsség is abba az irányba mutat, hogy ezeket a kiskereskedôk saját központi raktáraikban fogadják. A 90-es években a nagyobb láncokból néhány (pl. Tesco) növelte a központi raktárak viszonylagos használatát. A trend tehát folytatódott, és ezt még a szuperáruházak terjedése - amelyek képesek közvetlenül a gyártótól érkezô tömegszállítmányok fogadására - sem állította meg.

Az elosztási csatornák kapcsolódása

Az eddigiekben elkülönülten vizsgáltuk a gyártók és kiskereskedôk által irányított, befolyásolt logisztikai fizikai elosztási csatornákat. Amellett, hogy egyértelmuen csak egyoldalú befolyásolás nincs a gyakorlatban, még fontosabb feltárnunk a kétféle csatornatípus (szakasz) kapcsolatát.

Alapvetôen négyféle csatornakapcsolat lehetséges:

- közvetlen gyártótól az üzletbe,
- a gyártó által ellenôrzött elosztási lerakaton keresztül,
- a kiskereskedô által felügyelt központi raktáron át,
- mind a gyártó ellenôrizte elosztási lerakaton, mind a kiskereskedô felügyelte raktáron keresztül.

Szinte teljes a publikus információk hiánya, hogy az egyes nemzetgazdaságokban milyen az említett négy kapcsolattípus aránya, részesedése. A lényeghez jórészt az úgynevezett maradékok módszerével sikerül közelebb jutnunk, tekintettel arra, hogy a kiskereskedelmi boltoknak, áruházaknak csak a töredéke képes a gyárból érkezô tömegszállítmányok átvételére, kezelésére.

Ebbôl fakadóan az elsô csatornakapcsolat aránya nem jelentôs. A negyedikként említett csatornakapcsolat típus is hanyatló területnek számít.

Az üzletláncoknál igen erôs a motíváció a központi raktárak létesítésére, mert csak így élvezhetik közvetlenül a gyártótól érkezô nagy tömegu szállítások elônyét. Végül is marad tehát a 2. és 3. csatornakapcsolat mint elsôdlegesen járható út.

A csatornák kapcsolatára ható tényezôk

Vegyük számba a hatótényezôket!

A szállítási, elosztási forma megválasztása, kialakítása elsôsorban a kereskedôn múlik, de a termelô befolyást tud gyakorolni a következô változók útján:

1. Árak és kedvezmények
2. Minimális tételnagyság
3. A kiszállítási szolgáltatás színvonala

1. Árak és kedvezmények

Sokan az árképzést tekintik az ésszeru térbeli elhelyezkedés legfontosabb "szabályozójának". Feltételezhetô ugyanis, hogy ha az árkülönbségek az elosztási költségek közötti eltéréseket reprezentálják, akkor ez egyben ésszeru elosztási mintát is kialakít. Aktuális kérdés tehát, hogy az árképzés, ármechanizmus milyen mértékben képes betölteni szerepét.

Az árak és az elosztási költségek viszonyának elemzése elôtt tudnunk kellene mindenképpen azt, hogy hogyan változnak a különbözô elosztási formáknál ezek a költségek. Errôl gazdálkodó szervezeteinknek elég gyér és kétes információk vannak általában.

Ez a bizonytalanság eleve abból táplálkozik, hogy az elosztás felelôssége rendkívül szétaprózott, és a több vezetési ág vonatkozó költségei nehezen megállapíthatók.

Elôször többnyire azt is tisztázni szükséges, hogy mi alkotja az elosztást? A nehézségek, bizonytalanságok körét fôleg az növeli, amikor az elosztási költségek körébe bevonjuk a készlettartás, csomagolás és a rendelés-feldolgozás költségeit is. Ezen elemek bevonása nemegyszer megduplázza az ezek elhagyásával számított költségeket. Az elosztási csatornák közötti költségeltérések alapvetôen két funkcióból erednek, mégpedig:

- a készletezésbôl
- és a szállításból.

A szállítási költségek a szállítási távolság és a rakomány nagysága függvényében változnak. A gyakorlatban eléggé általános, hogy úgynevezett kiegyenlített árképzést alkalmaznak.

Ez azt jelenti, hogy az ár nem függ a vevô és a gyártó, vagy elosztó közötti távolságtól. Így valójában a közelebbi vevôk "keresztbe-támogatják" a távolabbi vevôkhöz történô költségesebb szállításokat.

Eltérô vélekedéseket és mértékeket olvashatunk különbözô forrásokban. Akik nagyon túlbecsülik ezeket a költségeket, azok többnyire megfeledkeznek arról, hogy az áruegységre jutó költségeknek csak a távolsággal változó részét lenne célszeru figyelembe venni. Egy tehergépkocsinál a megtett távolságtól függ az üzemanyag felhasználása és annak költsége, de nem függ a telephely bérleti díja vagy a jármu biztosítása.

A képletet némileg az is egyszerusíti, hogy a gyártói kiszállításnál általában a kiskereskedôk nincsenek úgymond területi ismérv szerinti diszkriminációnak kitéve. A gyártók árképzési rendszerei világszerte sokkal inkább számításba veszik az eltérô nagyságrendu rendelések kiszállításával járó költségváltozásokat.

A szállítási költségek - bizonyítottan - exponenciális fordított arányban állnak a tételnagysággal. A tételnagyság szerepét mutatja, hogy nem egy ország, gyártó az üzletlánc egységeihez szállítandó árumennyiség átlagát veszi alapul, amikor arról dönt, hogy az adott kiszállításnál mekkora árengedményt adjon.

A közvetlen és az elosztó raktárakból történô kiszállítás fontos "törésvonalát" mutatja a következő ábra. A költséggörbén bemutatott törés jelzi azt, hogy az elosztó raktárakat kikerülô, közvetlen gyártóról történô nagytételu szállítás - egységre vetítve - lényegesen olcsóbb, mintha azt kisebb rakomány-tételekkel az elosztó raktárakon át bonyolítanánk.

A gyártók erősen ösztönözve vannak a tekintetben, hogy árképzési elveikkel és gyakorlatukkal elôsegítsék a tömegszállításokat.

Több próbálkozás született - elméleti alapon - olyan modell megszerkesztésére, amelynek segítségével meghatározható a gyártótól történô kiszállítás kritikus volumene. Ennek lényeges akadálya, hogy a termelôk és a kiskereskedôk eleve nem férnek hozzá egymás költség-információihoz.

Gyakorlati tapasztalatok arra is utalnak, hogy a gyártók nem jelentéktelen hányada a marketing szempontokat helyezi elôtérbe elosztási stratégiájában. Ez a stratégia inkább a vásárlói huségre, az adott idôtartamon belüli összes vásárlásra helyezi a hangsúlyt, nem pedig az egyedi megrendelések nagyságára és gyakoriságára.

2. Minimális tételnagyság

Ezt a kérdéskört már az elôzô pontban is érintettük. A gyártók korlátozhatják a fióküzletbe vagy a központi raktárba történô beszállítások közötti választást, elsôsorban a tételnagyságok bevezetésével az említett kétféle szállítás esetén. A tételnagyság tehát két vetületben jelenik meg, mégpedig:

- a gyárból történô közvetlen tömegrakományra alkalmazott,
- a boltokba kerülô kiszállítások minimális tételnagyságai.

Az elôbbiek nagyságát általában a fôvonali jármuvek kapacitása, az utóbbiakat azonban változó körülmények határozzák meg. Az is gyakori, hogy a tételnagyság figyelembe vételével - vagy éppen figyelmen kívül hagyásával - a marketing szempontok dominálnak. A minimális tételnagyság többnyire jelentôs ütközôpont az árbevétel maximalizálása és az elosztási költségek minimalizálása közötti választásnál. A tételnagyság növekedésének irányába mutat:

- a nagyobb üzletekben végbemenô kereskedelmi értékesítések koncentrációja,
- a harmadik fél által nyújtott konszolidálási szolgáltatások igénybevétele.

3. A kiszállítási szolgáltatás színvonala

Tagadhatatlan, hogy kis- és nagykereskedôk nagy jelentôséget tulajdonítanak a szállítások megbízhatóságának, és a rendelésteljesítés idejének a szállítók kiválasztásánál. A gyengébb szállítói teljesítményt a központi raktárak igénybevétele is tompítja, mivel a gyártók befolyást gyakorolnak a kiskereskedôk döntéseire. Vizsgálható a szolgáltatási színvonal és a termékhiány összefüggése. Mértékadó elemzések lényegében nem mutattak ki szignifikáns kapcsolatot a fióküzletekbe történô kiszállítások hányada és termékhiány gyakorisága között.

Összegezve tehát nehéz általánosítani a kiszolgálási színvonal hatását a kiszállítási mód megválasztására. Valójában tehát sajátos helyzetünk alapján kell döntenünk.

A koordináció szükségessége

Az eddigiekbôl kitunik, hogy nem létezik olyan effektív mechanizmus, amely garantálná azt, hogy maga a fizikai elosztás, azon belül a termékáramlásnak az áruelosztási csatornák közötti megoszlása maximalizálni képes az egész rendszer hatékonyságát.

Könnyen lehetséges, hogy az egyik társaság által tett erôfeszítések az áruelosztási tevékenységek produktívitásának javítására, lényegében csak gazdaságtalanságot eredményeznek a szállító vagy a vásárló vállalatnál. Az elosztási csatorna egyik szereplôjének befolyásolási hatalma révén fellépô költségnövekmény az egész hálózat elosztási költségeiben túlszárnyalhatja azokat a megtakarításokat, amelyek az egyik fél elérhet.

Így viszont az összes elosztási költség nettó növekményét végül is a fogyasztónak kell majd viselnie. A példa nyilván más viszonylatban is érvényes.

Ezeket a kedvezôtlen motívációkat meg lehet elôzni azzal, ha a szállítók és a kiskereskedôk szorosabban együttmuködnek a teljes elosztási csatorna gyártól-üzletig történô menedzselésében. A legjobb elosztási módszer a valós költségeken kell, hogy alapuljon, valamint olyan döntés eredménye kell, hogy legyen, amelyet mindkét fél együttesen alapoz meg és elfogad. Tulajdonképpen a szállítóktól és a forgalmazóktól is azt követelné, hogy alakítsanak ki – különféle elosztási csatornák gazdasági rendszerérôl egy kölcsönös megállapodást.

A teljes fizikai elosztási lánc optimális menedzselése azt is megkövetelné, hogy - az eddigi gyakorlattól eltérôen - a szállítók és a kiskereskedôk elosztási információkat cseréljenek egymással.

Az elektronikus adatcsere kialakítása szintén szorosabb köteléket alakít ki a termelôk, nagy- és kiskereskedôk között, és új lehetôségeket teremt a logisztikai muveletek koordinációjára. A különbözô ügynökségek csak akkor koordinálják elosztási tevékenységüket, ha közös elônynek tekintik, és ha a hasznukat méltányosan osztják el. Szakértôk szerint még így is nehéznek bizonyul a szakterületek szervezetközi rivalizálásának tompítása.

A készlettartási rendszer

A másik dimenzió a fizikai elosztás horizontális struktúrája, amely a raktározással, készletezéssel kapcsolatos. Az ellátási lánc során az lenne úgymond az ideális, ha az anyag és árufolyam egy pillanatra sem állna meg. Az erre irányuló törekvések (pl. a just in time) ismeretesek, de teljes köruen nem mindig valósíthatók meg. Az áruelosztásban is elkerülhetetlen, hogy idônként és helyenként készleteket tartsunk.

A készlettartás szükségességét az elosztásban általában a következô tényezôk indokolják:

- a termelés és az értékesítés térbeli és idôbeli elkülönülése,
- az elosztási folyamat zavartalanságának fenntartása,
- alkalmazkodás az igényekhez,
- a vevôkiszolgálásban elérhetô versenyelônyök kiaknázása,
- szezonális áruk tárolása, készletezése,
- haszonhatás tényezôk kihasználása.

A készletezés folyamatosan megköveteli, hogy mérlegeljük a termelt és az értékesített termékek arányának változásait.

Fontos elv az is, hogy az elosztásban az elérhetôség kívánatos mértékét a lehetô legalacsonyabb készletszinttel érjük el. A készletgazdálkodási döntések körébôl kiemelkednek azok, amelyek a készletek térbeli elosztásával kapcsolatosak.

A térbeli elosztás ugyanis igen jelentôs hatású a költségekre, és a vásárlói igények kielégítésére. A térbeli elosztás lényegében a fizikai elosztási csatorna másik - horizontális - dimenziója. A készletek közül itt csak a késztermékekkel foglalkozunk. A bemutatott alapelvek, módszerek azonban nemegyszer a készletek többi csoportjánál is alkalmazhatók. A készletezés egyik sarkköve azok tartása, újrafeltöltése.

A vertikális dimenzió, készlet-újrafeltöltés

A készlet újrafeltöltésnél két kérdésre keresünk választ, miszerint:

- Mikor kell újra feltölteni a készletet?
- Mennyit szükséges rendelni?

A készlettartási helyeken fontos az, hogy a különbözô célból tartott készletek között különbséget tegyünk. Elsôdlegesen fontos a készlet következô két megkülönböztetése:

- idôszaki (forgó)
- és a biztonsági (puffer).

Az idôszaki készlet az, amely az áru megrendelése és raktárba érkezése közötti idôszakban az átlagos keresleti szint kielégítéséhez szükséges. A két idôpont közötti különbséget, idôszakot újrarendelési idônek is nevezzük.

A raktár lényegében az elosztási csatornában végbemenô áramlást szabályozza.

A szállítmányok érkezése nagyobb tételekben, a kiáramlás pedig fokozatosan, kis tételekben történik. Ezt a változást a fenti ábra mutatja az ismert "furészfog" vonal alapján. Az ábra segítségével leírható szabályozás tehát azt segíti, hogy a készleteket idôben töltsük fel ahhoz, hogy megelôzzük azok teljes kifogyását, a hiány keletkezését. Ebbôl a megfontolásból fakadóan figyelemmel kell kísérni a termékértékesítés ütemét és a rendelésközi idôt, azaz a szállítási határidôt is.

Ha feltételeznénk az említett két idôtényezô változatlanságát, akkor az adott raktárban csak idôszaki készletet kellene tartanunk, mivel a szállítmányok rendelése pontosan kiszámítható lenne, így minden szállítmány akkor érkezne, amikor a meglévô készlet elfogy.

A fogyasztói kereslet azonban többnyire ingadozik, ezért az idôszaki készletet egy biztonságival is szükséges kiegészítenünk. A biztonsági készlet meghatározásánál meg kell állapítanunk, hogy milyen mértéku raktárhiányból származó kockázatot tartunk elfogadhatónak a vásárlói szolgáltatások és a konkurencia tükrében.

A bemutatott modell szerinti készletnél magasabb szintet is tarthatunk sajátos, különleges esetekben, mint például:

- jövôben elôre nem látható események,
- piaci versenytársak visszaszorítása.

Az általánosan ismert és a szélesköruen elterjedt raktárfeltöltési eljárásoknak két fô módja van, mégpedig:

- a folyamatos számbavétel
- és az idôszakos számbavétel rendszere.

A folyamatos számbavétel rendszere a raktárkészlet szintjét folyamatosan követi, és ha az egy meghatározott újrarendelési szint alá süllyed, akkor árut rendelnek. A megrendelések közötti idôszak hossza tehát változó, mivel a megrendelt mennyiség mindig ugyanakkora. A rendszer elnevezésére még használják a fix rendelési mennyiség és a fix újrarendelési pont rendszert is.

Az idôszakos számbavétel rendszerében meghatározott idôközönként rendelnek árut, tekintet nélkül arra, hogy mekkora a raktáron lévô készlet, vagy mekkora mennyiség elegendô ahhoz, hogy a raktárkészlet egy elôre meghatározott szintet érjen el.

Ebben az esetben a megrendelések közötti idôt (idôszak hosszát) rögzítik, a megrendelések mennyisége viszont változó lehet. A módszert fix idôszak rendszerként is említik. Hatékonyabbnak általában az elsô pontban említett módszert tekintik.

Az újrarendelési szint kérdéskörén túl a folyamatos számbavétel rendszerének másik kulcskérdése a rendelési mennyiség. A megrendelés úgymond optimális mennyiségét, vagyis a gazdaságos tételnagyságot 2 fô tényezô határozza meg, mégpedig:

- a készlettartási költségek
- és a beszerzés költségei.

A készlettartási költségek a következôket tartalmazhatják:

- pénzügyi költségek, amelyek a raktáron lévô készlet forgótôke lekötését jelentik,
- általános raktározási költségek, amelyek a készlet elhelyezése kapcsán merülnek fel (beszerzési, berendezési, raktározás szolgáltatási),
- értékvesztések a raktározás során, amelyek a készlet iránti kereslet csökkenésébôl, avulásából, minôségromlásból, káreseményekbôl származhatnak.

A pénzügyi költségek közül a magas kamatlábak jelentik a legnagyobb terheket. Tiszta a kép, ha a vállalat a forrásokat hitelintézetektôl veszi. Más a képlet, ha a készleteket saját forrásból finanszírozzák. Ebben az esetben a haszonáldozat-költség megítélés is belép, miszerint elérhetnénk-e magasabb hozamot, ha más alternatív befektetést választanánk?

Idônként némely országban az is elôfordul, hogy a készleteket a raktározás ideje alatt megadóztatják (pl. USA). Ez nyilván tovább növeli a ráfordításokat.

Arra is volt azonban példa, hogy a raktárkészletet támogatták (pl. Egyesült Királyság).

A készlettartási költség egyenesen arányos a rendelés mennyiségével. Ha ritkán és nagy volumenben rendelnénk árut, akkor egy magas átlagszintet érnénk el. Ha egyetlen célunk a készlettartási költségek minimalizálása lenne, akkor a rendelések mennyiségét tartanánk nagyon alacsonynak, a rendelések gyakoriságát pedig maximalizálni igyekeznénk. Ez a közelítés azonban igen magas beszerzési költségekhez vezetne.

A beszerzési (rendelési) költség elsôsorban az adminisztratív és irodai költségeket foglalja magába és nehezebb számszerusíteni, mint a készlettartási költségeket. Például az információfeldolgozás költségei a megrendelések számával változnak, de nincs ráhatással a megrendelés mennyisége. A gazdaságos rendelési tételnagyságot az a mennyiség határozza meg, ahol a készlettartási és beszerzési költségek együttes összege a minimumban van.

Az összefüggést vizuálisan a következő ábra mutatja:

A folyamatos számbavétel rendszerénél a rendelés mennyisége állandó. Egyértelmu, hogy a számításoknál vannak olyan elemek, amelyek idôben jelentôsen változnak. Ilyenek például a raktározás pénzügyi költségei. A gazdaságos rendelési tételnagyság, tehát rövid távon tekinthetô állandónak.

Az idôszakos számbavételi rendszer

Itt az egyik sarokpont a számbavételi idôszak. Például, ha 6000 egységet értékesítünk éves szinten és a gazdaságos tételnagyság 150 egység, akkor az újrarendelési idôszak a következôk szerint alakul:

Fontos vizsgálódási terület a feltöltési szint is, amely az újrarendelési szinthez hasonlóan állapítható meg az idôszaki és a biztonsági készletkövetelmény figyelembe vételével. Ebben az esetben a készletnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy nemcsak a rendelésközi idô, hanem a rendelések között eltelt idô alatt is kielégítse a keresletet.

Tekintettel arra, hogy a készleteket hosszabb idôre kell itt elhelyezni, a biztonsági készlet szintjének nagyobbnak kell lennie, mint a folyamatos számbavétel esetén. Az idôszakos számbavétel rendszere még a következôkkel is jellemezhetô:

- a kevésbé keresletérzékeny,
- gyakran figyelmetlen raktárirányítást okoz,
- könnyu irányítani,
- szorosabb ütemezést tesz lehetôvé a gyártó és a raktár között.

A bemutatott alapmodelleken túl már olyanokat is alkalmaznak, amelyek már:

- a szállítási idô változását is tudják kezelni,
- a termékek iránti keresletváltozás leképezésére is alkalmasak például úgy, hogy más statisztikai eloszlásra alapoznak, vagy meghatározzák, elôrejelzik a változások alapirányzatát (pl. értékesítés elôrejelzése).

A raktározás egyik kulcskérdése a hiány és az abból származó hatások. Nézzük ezt részletesebben a továbbiakban.

A raktárkészlet hiányból fakadó költségek, hátrányok

A készlet hiányból fakadó költségek számszerusítése elég nehéz és kevés vállalkozás végez ilyen jellegu kalkulációkat. Némileg pontosabban becsülhetô az értékesítési forgalom területén jelentkezô kiesés. A legtöbb vizsgálat inkább a lehetséges, illetve tényleges vásárlói reakciók elemzésére szorítkozik.

Itt is külön szükséges választani a szervezeti (nagyker, kisker) vevôket és a végsô fogyasztókat.

Szükséglettervezés

A vertikális fizikai elosztási csatorna különbözô szintjein is végig kell haladnunk.

Ez a csatorna magában foglalja:

- a gyártó ellenôrzése alá tartozó elosztó raktárakat,
- a helyi nagykereskedelmi raktárakat,
- és a közvetlen elosztást, ellátást végzô boltokat, áruházakat.

Minden pontot az "alatta" elhelyezkedô egység által jelzett kereslet "késztet" a megfelelô reagálásra. Nyilván a keresletváltozás egyre nagyobb mértéket ölt, ahogy a csatorna egyre "följebb" jut. Irodalmi források utalnak arra, hogy például a kiskereskedelemben jelentkezô 10%-os növekedés a nagykereskedônél 16%-ot jelentett. A nagykereskedô 28%-kal többet rendelt, míg végül a gyártó 40%-kal növelte termelését.

A kereslet-ingadozás, annak erôsödése azon elosztási csatornákban bír nagyobb jelentôséggel, ahol kommunikációs nehézségek vannak, és lassú a rendelés feldolgozás. A negatív hatások a biztonsági készlet magas szintjét indokolhatják a csatorna magasabb szintjein, és a termelés ütemében is jelentôs ingadozásokat okozhat, ami az elôállítás eredményességét is lerombolhatja. Ezek a negatív hatások jelentôsen tompíthatók, ha a végsô fogyasztásban bekövetkezett változásokkal kapcsolatos információkat az értékesítés végpontjáról a csatorna minden egyes pontjához közvetlenül áramoltatjuk.

A kedvezô információáramlás alapján történhet az alapkészlet-tervezés, amely lényegében a végsô fogyasztóknál jelentkezô keresletváltozás hatásait végigviszi a csatorna minden elemén. Az értékesítési információkat - a készletellenôrzés gyors koordinálásával - szükséges kiterjeszteni a vertikális csatorna minden szintjére. Ezt próbálja elérni az elosztási szükséglet tervezés. Ennek

Az információáramlás lehetséges útjai

másik változata anyagtervezési rendszerként ismert, melynek segítségével képesek lehetünk a készleteket minimalizálni a fizikai elosztási csatorna egészére vonatkozóan, egyúttal meghatározva a raktárfeltöltés szakaszait valamennyi szinten. Ezt általában központilag célszeru alkalmazni, mégpedig úgy, hogy minden releváns készletinformációt központosítva gyujtenek és kezelnek, az egyes illetékes egységek számára célszeru hozzáférhetôséggel.

Lényegében és eredményében a célszeru termékáramlás elôsegítése áll a rendszer központjában.

A rendszer alapja, mozgató rugója a gyors információáramlás. A telekommunikáció a számítógéppel támogatott rendszerek ezt nagyban megkönnyítik, például a szállítóval kiépített elektronikus adatcsere révén (EDI).

Minden rendszer eredményes muködéséhez elengedhetetlen azonban a kommunikációs készség az üzlet valamennyi szereplôje részérôl. A készletgazdálkodás racionalizálása során fontos a készletmozgások összekapcsolása, a logisztikai lánc harmonizálása. Ennek két végpontja tehát az alapanyagtól az értékesítésig terjed. Ezt az összekapcsolt rendszert logisztikai szükséglet tervezésnek nevezik.

Készletszétosztás, a horizontális dimenzió

Itt arra keresünk választ, hogy a fizikai áruelosztási csatorna adott szintjén hány raktározási pont szükséges.

Egy vállalkozás által használt raktárak száma a piacok számától függ, amely vagy a földrajzi kiterjedéssel, vagy pedig az eladási volumennel jellemezhetô. Ugyanakkor hasonló nagyságú piacokkal rendelkezô cégek is eltérést mutathatnak raktáruk számában akkor is, ha ugyanazon al- vagy szakágazatban tevékenykednek. Az elosztási rendszeren belüli raktározási objektumok számának optimalizálása során domináns szerepe van a költségek minimalizálásának.

A raktárak száma a raktározási és szállítási költségelemeket befolyásolja. A két költség ellentétes alakulása az összköltség segítségével teszi lehetôvé az optimalizálást, annak minimumát keresve.

Gazdaságossági szempontból jelentôs kérdés a biztonsági készletek centralizált kezelése. Ha feltételezzük, hogy a kereslet véletlenszeruen ingadozik, akkor a centralizálás révén a különbözô készletezési helyek ingadozása összeadódik, így gyakran nivellálódik. A standard eltérés nem növekszik egyenes arányban az egyesített készlet ingadozással.

A számítások azt mutatják, hogy 10 raktárt magába foglaló decentralizált rendszerrôl egy teljesen centralizáltra történô áttérés elméletileg 68%-kal csökkenti a biztonsági készlet szintjét.

Azt a valószínubb esetet is tudjuk modellezni, amikor a kereslet szintje a különbözô raktározási pontoknál más és más. A modelleknek, számításoknak esetenként akadhat néhány gyenge pontja, amelyek a biztonsági készletszint jelzett mérséklôdését szerényebbé teszik. A biztonsági készletekre vonatkozó megtakarítás attól is függ, hogy milyen az idôszaki és a biztonsági készlet aránya. Ahol a rendelések között eltelt idô rövid, ott a készletek aránya eltolódik a biztonsági készlet irányába és itt lehetnek nagyobb megtakarítási lehetôségek is. A centralizált raktárkészlet az említetteken túl gazdaságosabban raktározható.

Itt is - mármint a raktár teljesítményben - ugyancsak léteznek gazdaságos sorozatnagyságok, amelyek mérséklik a raktározási egységköltséget.