ALDI - Egy korábbi hír:
Hat logisztikai központot épít az Aldi
2006-09-08 (Mai Piac)
Első magyarországi beruházásaként logisztikai központot épít az Aldi Biatorbágy határában. A lánc üzletei várhatóan jövőre nyitnak majd.
Már folyamatban van az Aldi első magyarországi beruházása. Épül, és a hírek szerint a jövő év elejére el is készül Biatorbágy határában az első logisztikai központ, amelyet további öt követ majd az országban.
Az M0-s és az 1-es főút közötti 25 hektáros területen épül a diszkontlánc hétezer négyzetméteres központi irodája és a 60 ezer négyzetméteres raktár, amelynek vezetőit Ausztriában képezik ki magyarországi munkájukra.
A Világgazdaság információi szerint a beruházás 50 millió euróba kerül, s a komplexum 300 főnek ad munkát a jövő évtől. A német cég összesen 1,3 milliárd euró értékű beruházás-sorozatot tervez megvalósítani több év alatt, melynek során 400 diszkontüzletet nyit.
Az első Aldik előreláthatólag már 2007-ben megnyílhatnak.
Az INDEX elemzése
Megtaláltuk az Aldikat
Dzindzisz Magdalena
Forrás: Index
2008. február 15.
Szerdai felhívásunkra több százan írtak nekünk levelet, nagyon sok fotót is kaptunk az épülő vagy még csak tervezett Aldikról. Összegeztük az információkat, most lássuk a titkolt részleteket.
Az ország egész területén építkezik a világ egyik legnagyobb diszkontlánca - tudtuk meg a több száz beérkezett olvasói levélből, melyeket ezúton is köszönünk. Az év első felében 20-30 áruházat nyitnak meg, az elsőket már akár egy hónapon belül, de legkésőbb áprilisig. Az idén nagyjából ötven áruházat nyitnak, a következő néhány évben további 350-et - erősítették meg korábbi információinkat bentfentes olvasóink. Az épületek nagyon sok helyen teljesen készen vannak, még a berendezést is kialakították. Úgy tudjuk, ezekben a teljesen kész áruházakban folyik a leendő munkatársak kiképzése. Többen írták, hogy a kész épületekben mozgást láttak belülről, valószínűleg éppen az oktatást látták.
Az épületek egyébként 1500-2000 négyzetméter közöttiek, mindegyik ugyanúgy néz ki, szabványtervek alapján épülnek. Több olvasónk szerint három generálkivitelezője van a projekteknek, szinte minden beszállított anyagot Ausztriából és Németországból hoznak. Az üzetlánc már szerződést kötött a legtöbb beszállítóval, hogy a nyitásra fel legyenek töltve a polcok.

A lánc Aldi néven jelenik meg Magyarországon, ez már abból is kiderül, hogy mindenhol Aldi néven építkeznek. A néhány hete indult médiakampányban is az Aldi nevet reklámozzák. Ezt néhány, a nyugati határ mellett élő olvasónk meg is jegyezte is: "Egyébként itt a nyugati határszélen tényleg meglepődtünk, hogy nem a sokak által ismert és látogatott Hofer nevet adták a láncnak."

A leendő munkatársak toborzását már jóval korábban megkezdték, a képzés Ausztriában folyik. "A területi igazgatók már tavaly év elejétől tanultak Ausztriában, majd amikor felvették a leendő üzletvezetőket és üzletvezető-helyetteseket (tavaly, azaz 2007 februárban), ők is Ausztriában tanultak sok-sok hónapon keresztül". Többen írták, hogy nagyon komoly képzés folyik, több hónapra kiviszik Ausztriába a vezetőket. "Az Aldiban nincs olyan, hogy valakit csak pénztárosnak vesznek fel. Ott mindenkinek kell mindent csinálnia, az árufeltöltéstől a takarításig" - írta egyikük. De a magyarázat sem késett sokáig: "a képzés a polcpakolással, takarítással indult, majd minden létező poszton végig kellett menni, hogy tisztában legyenek a belső működéssel". "Sok kis apró fortélyra tanítják az embereket. Ausztriában például a gyors kiszolgálásra tanítják a dolgozókat, például ha a végösszeg 1224, akkor 1300-ra kerekít a dolgozó és a kasszából már veszi ki a 76 forintot, még azelőtt, hogy tudná, mennyit fog kapni. Ha pontosan kap, akkor visszarakja, ha 1500-at kap, akkor már csak egy kétszázast kell kivennie".
Mielőtt belemennénk a részletekbe, általánosságban annyit még elmondhatunk, hogy a telek kiválasztásánál egyáltalán nem törődtek azzal, hogy a közelben ne legyen hasonló áruház. Sőt, nagyon úgy tűnik, hogy sok esetben kifejezetten a konkurensek mellé építkeztek, talán arra számítva, hogy onnan csábítanak el vevőket.
Toboroznak, képeznek
Olvasóink gyűjtése alapján, valószínűsíthető adatok, időpontok.
| s.sz. |
Település |
Cím |
Alap- terület |
Befejezés |
| 1. |
Karcag |
5300 Karcag |
1500 |
2008. február |
| 2. |
Békéscsaba |
Andrássy út 37-43. |
1500 |
2008. augusztus |
| 3. |
Halásztelek |
II. Rákóczi F. utca |
1911 |
2008. június |
| 4. |
Érd |
Duna u. és Budafoki út |
1500 |
2008. április |
| 5. |
Kalocsa |
6300 Kalocsa |
1500 |
2008. június |
| 6. |
Budakeszi |
Budaörsi út/Shell kút mögött |
1759 |
2008. II. negyedév |
| 7. |
Budapest |
XVI. Bökényföldi út |
1500 |
2008. március |
| 8. |
Jászberény |
5100 Jászberény |
1500 |
2008. II. negyedév |
| 9. |
Hódmezővásárhely |
Kaszap utca |
1500 |
2008. II. negyedév |
| 10. |
Debrecen |
Kishatár út |
1500 |
2008. II. negyedév |
| 11. |
Debrecen |
Ozmán utca - Mikepércsi u. sarok |
1500 |
2008. II. negyedév |
| 12. |
Székesfehérvár |
Szent Flórián körút |
1658 |
2008. II. negyedév |
| 13. |
Szombathely |
Körmendi út |
n.a. |
2008. II. negyedév |
| 14. |
Gárdony |
a 70-es út mentén |
n.a. |
2008. II. negyedév |
| 15. |
Pécs |
Siklósi út - Árnyas utca |
n.a. |
2008. február |
| 16. |
Dunaföldvár |
6-os út mentén |
n.a. |
2008. február |
| 17. |
Nyíregyháza |
Orosi út - Törzs utca |
n.a. |
2008. február |
| 18. |
Kiskunhalas |
Déli városkapunál |
n.a. |
2008. ősz |
| 19. |
Mosonmagyaróvár |
Tescóval szemben |
n.a. |
2008. február |
| 20. |
Bonyhád |
Deák F. út |
n.a. |
2008. II. negyedév |
| 21. |
Balatonlelle |
- - - |
n.a. |
2008. június |
| 22. |
Szeged |
Katona utca - Cserepes sor |
n.a. |
2008. ősz |
| 23. |
Gyula |
Békéscsabai út |
n.a. |
2008. február |
| 24. |
Esztergom |
Dobogkői út |
n.a. |
2008. június |
| 25. |
Sopron |
Győri út és a 84. sz. főút körforgalma mellett |
n.a. |
2008. ősz |
| 26. |
Baja |
51-es vasúti átjárónál |
n.a. |
2008. ősz |
| 27. |
Piliscsaba |
- - - |
n.a. |
2008. február |
Az elsők
Az Aldinak két logisztikai bázisraktára lesz: az egyik majdnem készen van az M1 biatorbágyi szakaszán, a másik építése jövőre kezdődik az M3 fóti szakasza mellett, a Cora mögött. A biatorbágyi központot nagyjából két éve kezdték el építeni. A környéken dolgozó olvasónk közelről figyelte az építkezést: "Elég komoly a beruházás, egy évig csak talajt töltöttek fel, meg alapoztak. Karácsony kivételével nem tudtam olyan hétvégén, vagy késő éjjel arra menni, amikor ne dolgoztak volna akár esőben, lámpával stb. A méretről csak annyit, hogy egyszer sikerült egy busz mellett mennem, ami a terület egyik végéből a másikba szállította a melósokat. Este 11 körül járok arrafelé általában, a belső gépészeti munkálatok még olyankor is díszkivilágításban folynak."

Pécs, Mosonmagyaróvár, Gyula, Debrecen, Dunaföldvár, Budapest, Budakeszi, Nyíregyháza, Piliscsaba, Jászberény - valószínűleg ezek az első települések, ahol Aldik nyitnak. Pécsen például a volt Bajcsi laktanya területén épült üzlet, a temetővel szemben. Az épület már kész teljesen, és a terep is körülötte, valószínűleg éppen a boltot rendezik be. Dunaföldváron, a 6-os út mellett közel állnak a befejezéshez, az épület szerkezetkész, belül üres, a parkoló kész, az óriásplakátok, zászlók már kint vannak. Nyíregyházán is épült egy az Orosi út, Törzs utca kereszteződésétől nem messze, a Praktikerrel szemben, a Shell kút mellett. Teljesen kész van, már a berendezés folyik. A helyiek úgy tudják, március-április környékén nyitnak.
Mosonmagyaróváron a Tescóval szemben épül, egyik olvasónknak meg is van a véleménye erről: "Nálunk az Aldi a beteljesülést hozta el a diszkont szentháromságban, mivel ez az üzlet érkezett harmadikként a Tesco/Lidl/Aldi háromszögbe. Ezek az üzletek alig pár száz méterre vannak egymástól és egy Park Centert vesznek körül, így míg a szem ellát, mindenütt diszkont!". A mosonmagyaróvári épület még egy szempontból jelentős, valószínűleg itt is oktattak, írja egy másik informátor: "Hétfőn jónéhány autó is állt már a parkolóban, és az ablakon benézve nekem úgy tűnt, éppen oktatást tartanak."
Bonyhádon a 6-os út mellett a Shell kútnál nyílik Aldi. "A környék áruházkínálata nem gyenge: egy 300 méteres szakaszon a 6-os mellett található egy Tesco ( ami csak mostanában fog megnyílni), egy Penny Market, egy Lidl és ezek közvetlen szomszédságába nyit az Aldi is" - írja levelezőnk.
Jászberényben a Nagykátai úton, kerítés mögött folyik a földmunka, épület még nem látható, a kerítésen tábla hirdeti, hogy Aldi épül - írja olvasónk. A helyi újság és reklámújságok két hónapja hirdetnek álláshelyeket az áruháznál. A parkolóban már beállítgatták a lámpaoszlopokat, tereprendezés folyik.
Gyula előtt Békéscsaba felől, a 44-es út mellet, egy már majdnem kész áruház van. Itt is tereprendezés folyik, a munkatársakat szeptember végétől, október közepéig toborozták. A helyiek információi szerint valamikor március 10-17 között nyitnak. Debrecenben a Mikepércsi úton a város határában épült Aldi áruház. Az épület kívülről késznek tűnik, az üzlethez kapcsolódó úthálózat a forgalomba helyezési engedélyre vár. Itt még azt is sikerült megtudnunk, hogy a helyi 4-es autóbuszjáratok végállomását a parkoló végébe helyezik át.
Építkeznek
Ezek tehát a már kész, nyitás előtt álló áruházak, de nagyon sok helyen csak most kezdték meg a munkálatokat. Ezeket is összeszedtük. Az Aldi Balatonlellén is fog építkezni, a telek már megvan, várhatóan júliusra elkészül az épület. Kalocsán tavaly februárban röppent fel először a lánc megjelenésének híre, amikor is a nagy múltú Rubin Ruházati Vállalat épületét megvásárolták, az építkezést várhatóan júniusra fejezik be. Kiskunhalason épül a Déli városkapunál a Tesco mellett áll a Park Center, melynek 1800 négyzetméteres Aldi élelmiszerboltja lesz. Már az építkezés talajmunkái is elkezdődtek. A megnyitás pontos dátumát nem tudják a helyiket, csak annyit közöltek velük, hogy ebben az évben biztosan elkészül mind a Park Center, mind az Aldi. Hódmezővásárhelyen a nemrégen nyílt Family Centerrel szemközt épül egy leendő áruház, eléggé előrehaladott állapotban van. Halásztelken a földmukát öt napja kezdték el. Olvasónk szerint két-három hónap múlva akár nyithatnak is, mert jól haladnak.
Másik olvasónk Esztergomban leplezte le a céget: "itt is épül az Aldi, a táblával ma bénáztak, az még nem látszik, de én elolvastam ám: tervezett nyitás 2008. június". Egy másik olvasónk is megerősítette ezt: három perc sétára a Tescótól már nagyban túrják a földet a munkagépek. Bár még csak az alapozásnál tartanak és tábla sincs kitéve, de már felvettek pár környékbelit. Dabason az 5-ös út 42-es kilométerkőjénél épül egy áruház, jelenleg még itt is csak a terepmunkák folynak. Sopronban a Győri út és a 84. sz. főút körforgalma mellett a Tescóval szemben lesz egy Aldi. A területen jelenleg még semmi sincs, csak néhány nagyfeszültségű oszlop, az építkezést még nem kezdték meg. Baján is épül egy, az 51-es vasúti átjárónál lévő Shell kúttal szemben. Jelenleg telekegyesítés folyik, az építési engedélyért már folyamodtak. Várhatóan az ősszel, november-december körül nyithat. Pesterzsébeten a XX. kerületben adtak be áruház létesítési igényt. Siófokon a Tesco melletti Park Centerben épül, valószínűleg nyárra készül el. Nem megerősített hírek szerint, Monoron, Cegléden, Sárváron, Hajdúszoboszlón, Kazincbarcikán, Körmenden és Blatonalmádiban is épül üzlet.
2008. február 15.